Itt a te időd! Vadonatúj élet 10 lépésben Ajándék CD meléklettel
Alapvetően három embertípus van. A beletörődő, aki biztos benne, hogy az élet küzdelem, és már huszonöt évesen is a nyugdíjazást várja. Az álmodozó, aki sejti ugyan, hogy az élet örömteli is lehet, de azt hiszi, a siker csak a kiválasztottaknak jár. És végül a megvalósító. Aki nem hisz a lehetetlenben és addig megy, amíg be nem bizonyítja, hogy az élet csodálatos. A harmadik típus mindenkiben ott van. Benned is.
A könyvem egyetlen céllal született: ki akarom hozni a megvalósítót abból, aki a kezébe veszi. Utat mutatok ahhoz, hogy a vágyakból célok, a célokból pedig áttörések szülessenek. Ez a könyv lehet a kulcs életed nagy kalandjához. Tedd vissza, és sosem tudod meg, mit hagytál ki. Olvasd el, és döbbenj rá, mi mindenre vagy képes. A döntés a tiéd.
"Ádámot kivételesen intelligens és hiteles oktatónak tartom, aki mindig érdekesen ad át rendkívül hasznos ismereteket. A lebilincselő stílust ebben a könyvben is hozza: minden elmondott vagy leírt szava aranyat ér! "
- dr. Domján László orvos és agykontrolloktató
"Abban a 17 évben, amit a tévénél együtt töltöttünk, mindig azt mondtam, hogy Ádám a legjobb riporter az országban. Örülök, hogy most íróként is bizonyít: motiváló és szórakoztató történetmesélő. "
- Vujity Tvrtko Pulitzer-emlékdíjas újságíró
"Ádám lenyűgöző stílusa és tudása minden egyes lapját átitatja ennek a nagyszerű könyvnek. Ha szeretnél egy igazán fontos témáról, önmagadról, az életedről könnyedén tanulni, akkor ez a könyv neked szól. "
- Szabó Péter motivációs előadó és író
Kiadó: BIOENERGETIC KIADÓ
Oldalszám: 228 oldal
Megjelenés: 2017. október 12.
Méret: 195 mm x 140 mm x 16 mm
Mit tartalmaz a CD-melléklet? A könyv mellékleteként egy ajándék CD-t is találsz, amely két vezetett meditációt tartalmaz. Mindkét hanganyag abban segít, hogy a könyv elolvasásával megszerzett tudást elmélyíthesd magadban. Az első meditáció eredményességre hangol és sikertudatosságot épít benned. A második azzal szolgálja személyes fejlődésedet, hogy felismerteti az áttörésed útjában álló önkorlátozó hiedelmeidet. Fontos, hogy mindig teremts magadnak nyugodt, biztonsá- gos környezetet a CD-meghallgatásához. A meditációhoz zavartalan összpontosítási lehetőségre van szükséged: például egy csöndes sarokra és a kedvenc karosszékedre. Semmiképpen ne hallgasd a CD-t vezetés közben, mert a képekben gondolkodtató szöveg elterelné a figyelmedet a forgalomról. Jó, ha tudod, hogy csak a rendszeres meditáció az, ami pozitív változást hoz a mindennapjaidba. Tedd szokásoddá, hogy a CD-t hetente többször is meghallgatod. Szokást akkor a legkönnyebb kialakítani, ha rendszeresen ugyanakkor és ugyanott végzed a meditációt, így néhány hét után ez a fontos és hasznos rutin szinte magától beépül a napi-, illetve hetirendedbe. A CD-n a következő zeneszerzők munkái hallhatók: PC III: A. W. A. R. M. Signal Long, PC III: Holding Hands, PC III: Heaven Be Here, Parvus Decree: The Introspection. A zenéket megtalálod az interneten: http: //freemusicarchive. org/genre/New_Age/
Hogyan használd ezt a könyvet? A leghatásosabb módszer az, ha először végigolvasod, pont úgy, mint egy regényt, hogy átlásd a felépítését és az egyes fejezetek logikáját. Azután kezdd újra, de akkor már lassabban haladj, fejezetről fejezetre, gondold végig, mit jelent neked személyesen mindaz, amit olvasol. A könyv tíz fejezetből áll, és mindegyikben találsz feladatokat, valamint megválaszolandó kérdé- seket. A második menetben érdemes hosszabb időt hagyni a válaszokra és a tervezésre. Ha mind a tíz fejezettel becsülettel megdolgozol, a munka végén kezedben lesznek azok a konkrét lépések, amelyekkel újraírhatod életed forgatókönyvét. Egy kis útravaló Valahogy mindannyian várunk valamire. Egy kis biztatásra, engedélyre, anyagi támogatásra vagy éppen az isteni szikrára. És fogadkozunk, hogy akkor majd belevágunk. Hogy elkezdünk végre élni. Nem is, inkább csupa nagy betűvel: ÉLNI. Sokszor, sokaktól hallom a megszokott, szinte unalomig ismert mondatokat: ha megtalálom a tökéletes társat, boldog lehetek. Ha összekaparok végre egy kis pénzt, elindíthatom a vállalkozásomat. Már csak egy pár év, és nyugdíjaznak: akkor mindenre lesz időm. Íme, két dolog, ami ezekből a mondatokból következik. Egyrészt azok, akik már most is boldogok, sosem üldögéltek az élet nagy várótermében. Nem vártak jóváhagyásra: ha volt egy vá- gyuk, tervük, ötletük, akkor belevágtak még aznap. Másrészt, érdemes megfigyelni magadat: van-e neked is unalomig ismé- telgetett mondatod? Ha igen, mi a kifogásod, mit szoktál mondogatni magadnak? Mi tölt el félelemmel, milyen kétségeid vannak? Hiszen alapvetően a félelmek és a kétségek állítanak meg bennünket. Az emberek java nem vállalja a kockázatot, marad a fenekén és inkább panaszkodik, önigazolást keres és a sorsot hibáztatja fennhangon. De nem kezd el élni. Marad a váróteremben. Tony Robbins, az NLP (neurolingvisztikus programozás) legendás mestere egy interjújában azt mondta, az emberiség 80 százaléka van a senki földjén. Nem szeretik azt, ahogy az életük alakul, de nem is bosszantja őket annyira, hogy változtassanak. Inkább lemondanak az álmaikról. Inkább lemondanak a jobb életről. És tovább üldögélnek a „ ha majd, akkor” csapdájában. Tartozz inkább a sikeres 20 százalékhoz! Tartozz azok közé, akik vállalják az elkerülhetetlen kellemetlenségeket, akik vállalják a változtatás nehézségeit, de szemüket mindvégig a célon tartva végül eljutnak A-ból B-be, kihozzák a legtöbbet az adottságaikból és álmaik életét élik. Szóval, te meddig üldögélsz még az élet nagy várótermé- ben? Ne várj tovább, vágj bele! Azzal, hogy megvetted ezt a könyvet és elkezdted olvasni, a legfontosabb lépést már meg is tetted.
Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Az aukció vége: 2021-12-07 07:51 .
Megjegyzés küldése